A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pendant (medál). Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pendant (medál). Összes bejegyzés megjelenítése
2011. május 25., szerda
2011. február 8., kedd
I love Klimt...
A festményeket most medálokba tettem, hogy a képek ne csak szobánk falát díszíthessék, hanem a Klimt-rajongó hölgyek nyakát is ékesítsék...
Több kép hamarosan a Meskán, ahol meg is vásárolhatod őket.
2010. augusztus 11., szerda
Amaterasu, a ragyogó kék ég alatt
Amaterasu, japán mítikus név. Jelentése: a ragyogó ég alatt.
A medál kétoldali, egy szép türkiz ásvány-fánkot dolgoztam körbe japán üveggyöngyökkel.
2010. július 27., kedd
Rose, a rózsák nimfája
2010. július 25., vasárnap
Napaeae, a völgyek nimfája
2010. július 7., szerda
Népi motívumaink sorozat második darabja...
Anyaghasználat: kék howlit, japán üveggyöngyök, hátulja bőr
Technika: gyöngyhímzés
2010. június 29., kedd
Laima, a szerencse lánya
2010. június 24., csütörtök
Egy nyaklánc magamnak... :o)
2010. június 21., hétfő
Poseidon, a kagylós iránytű
2010. június 18., péntek
2010. június 16., szerda
Ismét rózsakvarc...
Amúgy nagyon megkedveltem a rózsakvarcot, ahogy dolgoztam vele... igazán friss, üde és tiszta ékszerek születnek belőle, nagyon jó a kisugárzása...
Tellervo, az ősz istennője
2010. június 15., kedd
Rózsakvarc nyaklánc
Kedves Anyósomnak készítettem ezt a nyakláncot a rózsaszín kosztümjéhez. Nagyon szereti a rózsakvarcot, így ebből és cseh csiszoltakból, valamint japán kásákból állítottam össze ezt a nyakláncot...
2010. június 5., szombat
Naiad
A najádok a görög mitológiában patak-, folyó-, forrás-nimfák. A források, ahol najádok lakoztak, megtisztító és jósló képességgel rendelkeztek, sőt halhatatlanságot is adtak.
2010. június 1., kedd
Calypso, tengeri nimfa
Calypso tengeri nimfa a görög mitológiában. Kalüpszó hét teljes esztendeig magánál tartotta Odüsszeuszt, elrejtette a világ szeme elől, mégsem tudta elfeledtetni a hőssel hazáját.
2010. május 31., hétfő
Vidya, a tudás istennője
2010. április 19., hétfő
Királykisasszony medál
A medált dunai kavicsok közt találta a férjem édesanyja és öccse, évekig vagy évtizedekig a Dunában hánykódott és egyszer csak előkerült a vízből és a mienk lett ez a gyönyörűség. Hozzám úgy került, hogy kértem díszgombokat anyósomtól befoglalásra és ezt is elővette, hátha tudok vele kezdeni valamit.
A medált annyira szépnek és különlegesnek tartom, hogy évekig nem is nyúltam hozzá, nem éreztem elég technikai tudást és megfelelő gyöngyöm se volt hozzá... de most nekiláttam és ez lett belőle...
A medál (gyöngyök nélkül) 4 cm átmérőjű, domború üveg lapba ragasztott kis képecskével...
És hogy kié lehetett ? Egy gazdag kisasszonyé? Egy színésznőé? Egy fiatal lányé, ki édesanyja arcát látta viszont a képben? Nem tudni... ez már örökre a Duna titka marad...
2010. április 16., péntek
Félkészek...
Még eddig sosem tettem félkész nyakláncokat a blogra... hát most ez is eljött... Két gyöngyhímzett medálon dolgozom éppen... Nekem nagyon tetszenek... a még el nem készült ékszereknek is van egyfajta varázsa, szeretem őket...
Az első medál különleges, magamnak csinálom... ha elkészül, akkor leírom a történetét is. :o)
2010. február 18., csütörtök
A néma tulipán / Silent Tulip
Kányádi Sándor: A néma tulipán
Mondanom sem kell, mert mindenki tudja, hogy a virágok az illatukkal beszélgetnek. Amelyik virágnak nincsen illata, az néma.
Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.
Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.
Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?
Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.
Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.
Ilyen a tulipán is. Még suttogásnyi illata is alig van egyik-másiknak.
De nem volt ez mindig így, nem bizony. Valamikor, a kezdet kezdetén, úgy illatozott s olyan különb s különb illattal minden virág, hogy a méhek már jó hajításnyiról megérezhették, „meghallhatták”, merre van a rezeda, a jácint vagy éppen a tulipán.
De volt egy kertész, egy nagyon sürgő-forgó emberke. Szakálla térdét verte a fejében fészkelő nagy bölcsességtől.
Volt ennek a fura kertésznek egy csodálatosan szép virágoskertje, telides-teli mindenféle fajta, szebbnél szebb, illatosabbnál illatosabb virággal. Örül a kertész a kertjének, művelte is tőle telhetően. Öntözte, kapálta, karózta, nyeste. Csak azzal nem volt kibékülve, hogy ahány virág, annyi illat. Bántotta az orrát az illatok sokasága. Egyedül a bazsalikom illatát szenvedhette. S elhatározta, hogy bazsalikomillatúvá varázsolja az egész kertet. Bazsalikomillatúvá minden virágot.
Megszeppentek a virágok, amikor kertészük szándékát megneszelték. Tudták, hogy amit a fejébe vesz, abból nem enged. Tűzön-vízen keresztülviszi.
De maguk a bazsalikomvirágok sem örültek.
Hogy jöhet ahhoz például holmi kis, kavicsok közt kapaszkodó puskaporvirág vagy – rágondolni is rossz – a szagos müge, hogy egyszerre csak bazsalikomillatú legyen?
Féltékenyek lettek az illatukra.
Szomorúság szállott a kertre, amikor megjelent a kertész egy hatalmas szívókával, meg egy ennél is hatalmasabb illatpumpával.
Legelőször a tulipán illatát szívta ki. Majd vette a pumpát. De a tulipán ökölbe zárta szirmait, s megrázta magát. Hiába mesterkedett a kertész, a bazsalikomillat nem fogott a tulipánon.
Dühbe jött, toporzékolt a kertész. Ollóval, késsel, sarlóval, kaszával fenyegetőzött. De hiába.
A tulipán inkább néma maradt. De nem vette föl a bazsalikom illatát.
Hanem elkezdett csodálatosabbnál csodálatosabb színekben pompázni. Illat helyett most gyönyörű színekkel mutatta az utat az elbizonytalanodó méheknek, pillangóknak és más röpdöső szorgoskodóknak.
Meghökkent a kertész. Elámult, még a száját is tátva felejtette a nagy álmélkodástól. A megmaradt illatú virágok pedig valóságos illatzivatart zúdítottak rá. Tikogni sem volt ideje a kertésznek. Úgy maradt, ahogy volt, ámultában. Most is ott áll, kerti törpévé zsugorodva. A tulipánok gyönyörűbbnél gyönyörűbb színekben pompázva némán mosolyognak össze a feje fölött.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)